Excel kezdőknek

Excelkezdő

Csevegőszoba 1. Adatbevitel

Csevegőszoba 1. Adatbevitel

 

Egy nagyobb baráti társaság egy szombat délután hálózati csevegést folytatott zárt körben. A chatszoba megnyitása után a beszélgetések párban történtek, de egy-egy tag egyszerre több beszélgetésben is részt vehetett.
A csevegőprogram naplójában előre rögzítették a társaság névsorát. A chatszoba megnyitása után pedig minden beszélgetés esetén eltárolták a kezdeményező és a partner nevét, valamint a beszélgetés kezdő és befejező időpontját. Az időpontokat a chatszoba megnyitása óta eltelt percek számával adták meg. A csevegőszoba naplójában rögzített adatok a
naplo.txt állományban állnak rendelkezésünkre.
A feladata a forrásállományban található feljegyzési adatok elemzése a megadott szempontok alapján.

  1. Töltse be a tabulátorokkal tagolt, UTF-8 kódolású naplo.txt szövegfájlt a táblázatkezelő munkalapjára az A1-es cellától kezdődően! Munkáját cseveges néven mentse el a táblázatkezelő alapértelmezett formátumában!

Nyissunk meg egy üres Excel munkafüzetet.

Töltsük be a naplo.txt szövegfájlt.

Fájl - Megnyitás - Tallóz - Fájl típusa: Minden fájl - Keressük meg az naplo.txt fájlt és nyissuk meg.

Menjünk végig a Szövegbeolvasó varázslóval. 

Ha mindent elfogadtunk, akkor Befejezés.

Jelöljük ki a teljes munkafüzetet, majd legszélesebben kijelöl (Kattintsunk a fejléc oszlopelválasztó függőleges csíkra)

Mentsük el.

Fájl - Mentés másként - Tallóz - Fájl-Típus : Excel munkafüzet - Fájl neve : cseveges - Mentés.

Eredmény:

kep_2024-07-25_162927930.png

M2 menetrend 5. MAX, MIN

M2 menetrend 5. MAX, MIN

 

A budapesti közlekedést felügyelő központ a metró kettes vonalát vizsgálta egy hétköznap 9 és 10 óra között. A feladata a forrásállományban rendelkezésre álló közlekedési mérési adatok elemzése a megadott szempontok alapján táblázatkezelő segítségével.

5. Az R17:R26 tartomány celláiba számítsa ki, hogy mennyi a különbség az adott szakaszon leggyorsabb és leglassabb szerelvény menetideje között!

Ahhoz, hogy megtudjuk az adott szakaszon melyik volt a leggyorsabb jármű, a MAX függvényt fogjuk használni.

MAX : Egy értékhalmazban szereplő legnagyobb számot adja meg. A logikai értékeket és szövegeket figyelmen kívül hagyja.

Képlete:

 =MAX(szám1;szám2;....szám255)

szám1;szám2;....szám255  - C17:P17 A Pillangó utcához tartozó menetidők szerelvényenként.

Képlete:

=MAX(C17:P17)

Eredmény:

kep_2024-07-25_155441043.png

Ahhoz, hogy megtudjuk az adott szakaszon melyik volt a leglassabb jármű, a MIN függvényt fogjuk használni.

MIN - Egy értékhalmazban lévő legkisebb számot adja meg. A logikai értékeket és a szövegeket figyelmen kívül hagyja

Képlete:

=MIN(szám1;szám2;....szám255)

szám1;szám2;....szám255  C17:P17 A Pillangó utcához tartozó menetidők szerelvényenként.

Képlete:

=MIN(C17:P17)

Eredmény:

kep_2024-07-25_155747059.png

E két függvény különbsége megmutatja a legnagyobb eltérést szakaszonként.

Képlete:

=MAX(C17:P17)-MIN(C17:P17)

Eredmény:

kep_2024-07-25_160008043.png

Fogyasztás - személyautó 10. Diagram

Fogyasztás - személyautó 10. Diagram

 

Az autók fenntartási költségei között igen jelentős az üzemanyagra fordított összeg. Egy autótulajdonos az új autója megvételének időpontja óta folyamatosan rögzítette a tankolások adatait. A tulajdonos tankolásokról szóló feljegyzései találhatók a forrásállományban.
A feladata a forrásállományban lévő adatok alapján az autóval kapcsolatos költségek, adatok kiszámítása és statisztikák készítése. Táblázatkezelő program segítségével oldja meg a következő feladatokat!

Az A oszlop tartalmazza a tankolás időpontját. A B oszlopban az előző tankolás óta megtett távolság (kilométerben) szerepel. A C oszlopban a tankolt üzemanyag mennyisége (liter) található. A D oszlopban a tankoláskor fizetett összeg van. Az E oszlopban a benzinkút azonosítója látható. (Ha a benzinkutat a tulajdonos nem jegyezte fel, akkor abban a cellában „NA” érték szerepel.)

10. Készítsen vonaldiagramot a munkalap 25. sora alá az I:Q oszlopok szélességében, melyen az autó 2000. évben rögzített fogyasztási adatait ábrázolja! A diagram beállításait a következőképpen végezze el:
        a.            A diagram címe „Az autó fogyasztása” legyen!
        b.            A diagramhoz ne tartozzon jelmagyarázat!
        c.             A függőleges tengelyen a skála legkisebb értékének 5-öt állítson be!
        d.            A diagram címe legyen Arial (Nimbus Sans) betűtípusú és 16 pontos betűméretű!

Jelöljük ki az A28:A75 Ctrl  G28:G75 cellatartományt.

Beszúrás - Ajánlott diagramok - Minden diagram - Vonal - OK.

Húzzuk a diagramot a 25. sor alá és méretezzük az I:Q oszlopok közé. (Megfogjuk az egérrel pl kicsit távolabb a Diagramcímtől, és a kívánt helyre húzzuk.)

Eredmény:

kep_2024-07-24_143806882.png

a.            A diagram címe „Az autó fogyasztása” legyen!

Kattintsunk a Diagramcímre duplán és írjuk át a címet.

Eredmény:

kep_2024-07-24_144113427.png

   b.            A diagramhoz ne tartozzon jelmagyarázat!

Nem tartozik hozzá jelmagyarázat.

    c.             A függőleges tengelyen a skála legkisebb értékének 5-öt állítson be!

Kattintsunk a függőlegese tengelyre duplán. Jobb oldalt egy segítő párbeszédablak jelenik meg.

Tengely formázása - Tengely beállításai - Határok - Minimum 5,0.

Eredmény:

kep_2024-07-24_144540250.png

  d.            A diagram címe legyen Arial (Nimbus Sans) betűtípusú és 16 pontos betűméretű!

Kattintsunk a diagram címére duplán. 

Kezdőlap - Betűtípus - Arial - 16 pontos betűméret.

Eredmény:

kep_2024-07-24_144858271.png

Fogyasztás - személyautó 9. Formázás

Fogyasztás - személyautó 9. Formázás

 

Az autók fenntartási költségei között igen jelentős az üzemanyagra fordított összeg. Egy autótulajdonos az új autója megvételének időpontja óta folyamatosan rögzítette a tankolások adatait. A tulajdonos tankolásokról szóló feljegyzései találhatók a forrásállományban.
A feladata a forrásállományban lévő adatok alapján az autóval kapcsolatos költségek, adatok kiszámítása és statisztikák készítése. Táblázatkezelő program segítségével oldja meg a következő feladatokat!

Az A oszlop tartalmazza a tankolás időpontját. A B oszlopban az előző tankolás óta megtett távolság (kilométerben) szerepel. A C oszlopban a tankolt üzemanyag mennyisége (liter) található. A D oszlopban a tankoláskor fizetett összeg van. Az E oszlopban a benzinkút azonosítója látható. (Ha a benzinkutat a tulajdonos nem jegyezte fel, akkor abban a cellában „NA” érték szerepel.)

9. A táblázat formázási beállításait a következő leírás és a minta alapján végezze el:
        a.            Az egész munkalapon használjon Arial (Nimbus Sans) betűtípust 10 pontos mérettel!
        b.            Az I2:J4 tartomány celláit a minta szerint vonja össze!
        c.             A minta szerinti cellák esetén alkalmazzon félkövér betűstílust! A J5 cellánál állítson be
                        dőlt betűstílust is, és tetszőleges (fehértől, illetve feketétől eltérő) háttérszínt!
        d.            A K2:K4 tartomány celláiban állítsa be a mintán látható mértékegységeket!
        e.             Az I8:I23 tartomány és a J8 cella tartalmát igazítsa vízszintesen középre!
        f.             Az A1:G1 tartomány celláinak tartalmát igazítsa és formázza a minta szerint!
        g.             A mintán látható tartományokat szegélyezze vékony vonallal!
                        A táblázat többi cellája ne legyen szegélyezett!
        h.            Az oszlopok szélességét úgy válassza meg, hogy az adatok mindenhol láthatóak legyenek!

Minta:

kep_2024-07-23_153117926.png

a.            Az egész munkalapon használjon Arial (Nimbus Sans) betűtípust 10 pontos mérettel!

Jelöljük ki a munkalapot a bal felső sarokban levő háromszög segítségéevel.

Kezdőlap - Betűtipus - Arial - 10 .

Eredmény:

 kep_2024-07-23_152925245.png

    b.            Az I2:J4 tartomány celláit a minta szerint vonja össze!

Jelöljük ki az I2:J2, Ctrl I3:J3, I4:J4 cellákat.

Kezdőlap  - Igazítás - Cellaegyesítés.

Eredmény:

kep_2024-07-23_153448081.png

  c.             A minta szerinti cellák esetén alkalmazzon félkövér betűstílust! A J5 cellánál állítson be
                        dőlt betűstílust is, és tetszőleges (fehértől, illetve feketétől eltérő) háttérszínt!

Jelöljük ki A1:G1 Ctrl, J5, I8:J8 cellákat.

Kezdőlap - Betűtípus - Félkövér.

Jelöljük ki a J5 cellát.

Kezdőlap - Betűtípus - Félkövér (vagy Ctrl+I) - Kitöltőszín : sárga.

Eredmény: 

kep_2024-07-23_155203858.png

      d.            A K2:K4 tartomány celláiban állítsa be a mintán látható mértékegységeket!

K2 : km 

K3 : l

K4 : l/100 km

Kattintsunk a K2 cellára.

Jobb gomb cellaformázás - Szám - Szám - Tizedesjegyek száma : 1 - Egyéni - 0,0" km" - OK.

Kattintsunk a K3 cellára.

Jobb gomb cellaformázás - Szám - Szám - Tizedesjegyek száma : 2- Egyéni - 0,00" l" - OK.

Kattintsunk a K4 cellára.

Jobb gomb cellaformázás - Szám - Szám - Tizedesjegyek száma : 1 - Egyéni - 0,00" l/100 km" - OK.

Eredmény:

kep_2024-07-23_155942444.png

 

         e.             Az I8:I23 tartomány és a J8 cella tartalmát igazítsa vízszintesen középre!

Jelöljük ki az I8:I23 Ctr J8 cellákat.

Kezdőlap - Igazítás - Vízszintesen középre.

Eredmény:

kep_2024-07-23_160203186.png

        f.             Az A1:G1 tartomány celláinak tartalmát igazítsa és formázza a minta szerint!

Kattintsunk a B2 cella szövegmezőjébe a Távolság után, majd jobb Alt+Enter, ugyanezt a műveletet végezzük el a többi két soros celláknál is G1-ig.

Jelöljük ki A1:G1 cellaintervallumot, majd vízszintesen is és függőlegesen is középre igazítás.

Eredmény:

kep_2024-07-23_160605884.png

g.             A mintán látható tartományokat szegélyezze vékony vonallal!
                        A táblázat többi cellája ne legyen szegélyezett!

Jelöljük ki az I2:K5 Ctrl I8:J23 cellatartományt.

Jobb gomb - Cellaformázás - Szegély - Vékony vonal - Kívül -Belül - OK. (Kezdőlap - Betűtípus - Minden szegély.

Eredmény:

kep_2024-07-23_161335545.png

   h.            Az oszlopok szélességét úgy válassza meg, hogy az adatok mindenhol láthatóak legyenek!

Folyamatosan figyeltünk a láthatóságra.

M2 menetrend 4. ÁTLAG

M2 menetrend 4. ÁTLAG

 

A budapesti közlekedést felügyelő központ a metró kettes vonalát vizsgálta egy hétköznap 9 és 10 óra között. A feladata a forrásállományban rendelkezésre álló közlekedési mérési adatok elemzése a megadott szempontok alapján táblázatkezelő segítségével.

4. Határozza meg az állomások közötti menetidőkre vonatkozóan a Q17:Q26 tartomány celláiba a menetidők átlagát!

Átlaghoz az ÁTLAG függvényt fogjuk használni.

ÁTLAG Argumentumainak átlagát (számtani közepét) számítja ki, az argumentumok nevek, tömbök vagy számokat tartalmazó hivatkozások lehetnek

Képlete:

=ÁTLAG(szám1....szám10)

szám1....az egyes állomásokhoz tartozó menetidők : C17:P17

Képlete:

=ÁTLAG(C17:P17)

A képletet másoljuk végig a jobb alsó zöld négyzet segítségével Q26-ig.

Eredmény:

kep_2024-07-23_152335351.png

Fogyasztás - személyautó 8. ÉV, SZUMHA

Fogyasztás - személyautó 8. ÉV, SZUMHA

 

Az autók fenntartási költségei között igen jelentős az üzemanyagra fordított összeg. Egy autótulajdonos az új autója megvételének időpontja óta folyamatosan rögzítette a tankolások adatait. A tulajdonos tankolásokról szóló feljegyzései találhatók a forrásállományban.
A feladata a forrásállományban lévő adatok alapján az autóval kapcsolatos költségek, adatok kiszámítása és statisztikák készítése. Táblázatkezelő program segítségével oldja meg a következő feladatokat!

Az A oszlop tartalmazza a tankolás időpontját. A B oszlopban az előző tankolás óta megtett távolság (kilométerben) szerepel. A C oszlopban a tankolt üzemanyag mennyisége (liter) található. A D oszlopban a tankoláskor fizetett összeg van. Az E oszlopban a benzinkút azonosítója látható. (Ha a benzinkutat a tulajdonos nem jegyezte fel, akkor abban a cellában „NA” érték szerepel.)

8. A J9:J23 cellatartományban másolható képlet segítségével határozza meg, hogy a tulajdonos az adott évben hány liter benzint tankolt az autóba!

Az R oszlopban megjelenítettük az eredeti dátumot. Nekünk csak az évre van szükségünk ehhez a feladathoz. Módosítsuk úgy a képletet, hogy csak az évet írja ki. 

Ehhez az ÉV függvényt fogjuk használni, és a dátum formátumot átírjuk általánosra, hogy tényleg csak az első 4 karaktert jelenítse meg.

ÉV - Kiszámítja, hogy az adott dátum melyik évre esik (1900 és 9999 közötti egész szám

 Képlete:

=ÉV(dátumérték)

dátumérték - A oszlopban levő dátumok

Képlete:

=ÉV(A2)

Mindenképpen figyeljük : a cellaformátumot Dátumról át kell állítani Általánosra.

Kezdőlap - Szám - Általános.

A J9:J23 cellatartományban másolható képlet segítségével határozza meg, hogy a tulajdonos az adott évben hány liter benzint tankolt az autóba!

Az R oszlop tartalmazza, hogy melyik tankolás, melyik évhez tartozik. Feltételes összegzéssel adjuk össze az évek tankolásait. Ehhez a SZUMHA függvény nyújt segítséget.

SZUMHA - A megadott feltételnek vagy kritériumnak eleget tevő cellákban található értékeket adja össze

Képlete:

 =SZUMHA(tartomány;kritérium;összegtartomány), ahol k meghatározza azon számok halmazát, amelyeket össze szeretnénk adni.

tartomány - a R2:R433 , ahol az évszámok szerepelnek, mivel másolni szeretnénk a képletet, ezt le kell zárni F4 segítségével : $R$2:$R$433

kritérium - az év maga, amit össze szeretnénk adni : I9, de mivel az összes nyilvántartott évet szeretnénk összeadni, ezért nem zárjuk le.

összegtartomány : amit össze szeretnénk adni, tehát a tankolások, C2:C433, ezt is lezárjuk F4-gyel, mert minden évben ezt az oszlopot vizsgáltatjuk : $C$2:$C$433

Képlete:

=SZUMHA($R$2:$R$433;I9;$C$2:$C$433)

Másoljuk végig a jobb alsó zöld négyzet segítségével a képletet.

Eredmény:

kep_2024-07-22_133532122.png

Fogyasztás - személyautó 7. BAL, HA, DARABHA

Fogyasztás - személyautó 7. BAL, HA, DARABHA

 

Az autók fenntartási költségei között igen jelentős az üzemanyagra fordított összeg. Egy autótulajdonos az új autója megvételének időpontja óta folyamatosan rögzítette a tankolások adatait. A tulajdonos tankolásokról szóló feljegyzései találhatók a forrásállományban.
A feladata a forrásállományban lévő adatok alapján az autóval kapcsolatos költségek, adatok kiszámítása és statisztikák készítése. Táblázatkezelő program segítségével oldja meg a következő feladatokat!

Az A oszlop tartalmazza a tankolás időpontját. A B oszlopban az előző tankolás óta megtett távolság (kilométerben) szerepel. A C oszlopban a tankolt üzemanyag mennyisége (liter) található. A D oszlopban a tankoláskor fizetett összeg van. Az E oszlopban a benzinkút azonosítója látható. (Ha a benzinkutat a tulajdonos nem jegyezte fel, akkor abban a cellában „NA” érték szerepel.)

7. A tulajdonos az évek során több benzinkúton is tankolt. A benzinkút jelölésénél az első karakter a benzinkút cégnevét, az utána következő (akár többjegyű) szám pedig az adott cégen belül a benzinkutat azonosítja. Ha a tulajdonos nem jegyezte fel a benzinkút nevét, akkor az adott cellában „NA” érték szerepel. A J5-ös cellába írja be egy benzinkút azonosítóját! A K5-ös cellába határozza meg, hogy hányszor tankolt az adott cég összes benzinkútján a tulajdonos!

Írjuk be pl az N2 benzinkutat, de bármelyiket beírhatjuk a J5 cellába.

A benzinkút azonosítója az E oszlopban található. A benzinkút jelölésénél az első karakter a benzinkút cégnevét, az utána következő (akár többjegyű) szám pedig az adott cégen belül a benzinkutat azonosítja.

Ha nincs feljegyezve a benzinkút neve, akkor "NA" szerepel. 

Feladat:

Hányszor tankolt az adott cég összes benzinkútján a tulajdonos!

Van NA, mikor nem tankolt, de van N1, N2, N3 is, amit pedig bele kell számolni, mert ugyanahhoz a céghez tartoznak.

Az R oszlopba írassuk ki a dátumokat hivatkozva az a oszlopra. Írjuk be az R2 cellába.

Képlete:

=A2

Másoljuk végig az R433 celláig.

Nézzük meg, hogy a hozzájuk tartozó benzinkutakat feljegyezte e a tulajdonos, és ha feljegyezte, akkor írassuk ki az első karaktert a mellette levő S2 cellába, mivel az első karakterhez kapcsolódó összes tankolást kell figyelni. Ha nem jegyezte fel, akkor írja ki "".

Az első karaktert a BAL függvény segítségével tudjuk kiíratni.

BAL - Egy szövegrész elejétől megadott számú karaktert ad eredményül.

Képlete:

=BAL(szöveg; [hány_karakter])

szöveg : Az E oszlopban a benzinkút azonosítója

hány_karakter : Nekünk az első karakterre van szükségünk, tehát vagy 1 vagy nem írunk be semmit. 

Képlete:

=BAL(E2;1)

 Szeretnénk kizárni azokat a tankolásokat, amiknél nem lett feljegyezve a tankolás és csak azoknak az első karakterét megjeleníteni, ahol ismert.

Ehhez a HA  logikai függvényt vesszük igénybe.

HA - Ellenőrzi a feltétel megfelelőségét, és ha a megadott feltétel IGAZ, az egyik értéket adja vissza, ha HAMIS, akkor a másikat.

Képlete:

=HA(logikai vizsgálat (kötelező); érték, ha igaz ( kötelező); érték, ha hamis (nem kötelező)) 

 logikai vizsgálat - Ha a benzinkút értéke nem  "NA" :  E2<>"NA

érték, ha igaz - írja ki az első karaktert: BAL(E2;1)

érték, ha hamis - ne írjon ki semmit : " "

Képlete:

 =HA(E2<>"NA";BAL(E2;1);"")

Másoljuk végig az S433 celláig.

Létrehoztunk egy segédtáblát.

A K5-ös cellába beírt üzemanyagkútnál is csak az első karakterre van szükségünk. Itt ismét a BAL függvényt hívjuk segítségül.

BAL - Egy szövegrész elejétől megadott számú karaktert ad eredményül.

Képlete:

=BAL(szöveg; [hány_karakter])

szöveg : J5 cella

hány_karakter : Nekünk az első karakterre van szükségünk, tehát vagy 1 vagy nem írunk be semmit. 

Képlete:

=BAL(J5;1)

Az R2:S433 segédtábla segítségével és a DARABHA függvénnyel össze tudjuk számoltatni az adott benzinkút társasághoz tartozó összes tankolást.

DARABHA - Egy tartományban összeszámolja azokat a nem üres cellákat, amelyek eleget tesznek a megadott feltételeknek.

Képlete:

=DARABHA(Tartomány;kritérium)

Tartomány - az S2:S433 cellatartomány tartalmazza az összes kút első azonosítóját

kritérium - BAL(J5;1) 

Képlete:

=DARABHA(S2:S433;BAL(J5;1))

Eredmény:

kep_2024-07-21_171751405.png

M2 menetrend 3. Menetidők

M2 menetrend 3. Menetidők

 

A budapesti közlekedést felügyelő központ a metró kettes vonalát vizsgálta egy hétköznap 9 és 10 óra között. A feladata a forrásállományban rendelkezésre álló közlekedési mérési adatok elemzése a megadott szempontok alapján táblázatkezelő segítségével.

 3. A C17:P26 tartomány celláiba írassa ki, hogy az egyes szerelvényeknek mennyi a menetideje az előző állomáshoz képest!

Kiinduló állomás az Örs vezér tér, nézzük meg, mennyi idő alatt ér a szerelvény az Örs vezér térről a Pillangó utcára. 

Megtudjuk, ha kivonjuk az érkezési időt az indulási időből.

Képlete:

=C3-C2

Másoljuk végig a képletet P17-ig. Majd az egész sort másoljuk P26-ig. A képletet végigmásoltuk, és másolásnál mivel nem volt lezárva, végig megváltozott a képlet az általunk kívánt érkező és induló cellákra.

Eredmény:

menetrend_3.jpg

 

BAL

BAL

 

Mikor érdemes használni?

Ha egy szöveg bizonyos számú első karaktereire van szükségünk.

BAL - Egy szövegrész elejétől megadott számú karaktert ad eredményül.

 

Képlete:

=BAL(szöveg; [hány_karakter])

szöveg : Bármilyen szöveg, vagy cellahivatkozás

hány_karakter : Hány karaktert szeretnénk kiíratni. Megadása nem kötelező

Példa:

=BAL("Alma"; 3)

Eredmény: "Alm"

Tipp:

Ha a karakterek száma : 0 érték, akkor nem ír ki semmit, ha nem adunk meg értéket, akkor a feltételezett érték : 1 és a szöveg első karakterét kapjuk eredményül. Nem lehet negatív szám. Ha a karakterek száma meghaladja a szöveg karakterének számát, akkor a teljes szöveget kapjuk eredményül.

Hasznos linkek:

https://support.microsoft.com/hu-hu/office/bal

 

süti beállítások módosítása