Excel kezdőknek

Excelkezdő

Honfoglaló 3. SZUM

Honfoglaló 3. SZUM

 

Anikó, Bence és Csilla osztálytársak. Mindhárman kiváló tanulók, egészséges versengés alakult ki közöttük. 2004 májusában a belőlük alakított csapat egy szellemi vetélkedőn egyszemélyes külföldi utat nyert. Rövid gondolkodás után úgy döntöttek, hogy az akkoriban igen népszerű Honfoglaló játék segítségével határozzák meg, ki utazhat. Aki egy hét alatt a legtöbb pontot éri el, az vehet részt az utazáson. 2004. június elsejétől minden nap játszottak egyszer, sőt szombaton és vasárnap kétszer is. Az eredményeket a tabulátorokkal tagolt  honfi.txt állományba jegyezték fel. Az osztálytársakat is érdekelte a küzdelem, ezért a verseny után minden lényeges adatot szeretnének közreadni.

 3. Az utolsó dátum alá írja a „Végeredmény” szót, majd a mellette lévő három cellában határozza meg, hogy az egyes diákok mennyi pontot szereztek a héten!

Írjuk be az A12 cellába a „Végeredmény” szót.

Az egyes diákok pontjait a SZUM függvény segítségével összesítsük.

SZUM - Az összes számot összeadja egy adott cellatartományban 

Képlete:

            =SZUM(szám1,[szám2],...)

  szám1,[szám2],... :  a B oszlopban Anikó pontjait összesítsük - B3:B11

  Képlete:

=SZUM(B3:B11)

A B12 cellának a jobb alsó sarkában levő zöld négyzet segítségével másoljuk végig a képletet D12-ig.

Ezáltal megkapjuk hány pontot szereztek az egyes diákok a héten.

Eredmény:

 honfoglalo_3.jpg

Hogyan oldanád meg?

 

4. A „Győztes pontszám” oszlopának minden sorában — a „Végeredmény” sort is beleértve — határozza meg függvény segítségével az adott játékban elért legmagasabb pontszámot!

Honfoglaló 2. Dátum

Honfoglaló 2. Dátum

 

Anikó, Bence és Csilla osztálytársak. Mindhárman kiváló tanulók, egészséges versengés alakult ki közöttük. 2004 májusában a belőlük alakított csapat egy szellemi vetélkedőn egyszemélyes külföldi utat nyert. Rövid gondolkodás után úgy döntöttek, hogy az akkoriban igen népszerű Honfoglaló játék segítségével határozzák meg, ki utazhat. Aki egy hét alatt a legtöbb pontot éri el, az vehet részt az utazáson. 2004. június elsejétől minden nap játszottak egyszer, sőt szombaton és vasárnap kétszer is. Az eredményeket a tabulátorokkal tagolt  honfi.txt állományba jegyezték fel. Az osztálytársakat is érdekelte a küzdelem, ezért a verseny után minden lényeges adatot szeretnének közreadni.

Minta:

minta_6.jpg

2. Az első oszlopba gépelje be a játékok dátumát! Az első versenynap „ június 1.”. Figyeljen arra, hogy a szombat és vasárnap duplán szerepel, valamint az első nap nem hétfőre esett!

 Az A3 cellába írjuk be: 2004.06.01.

Jobb egérgomb - Cellaformázás - Dátum - Válasszuk ki : "2012.március 14., szerda " formátumot - OK.

Másoljuk végig a cella jobb alsó sarkában levő zöld négyzet segítségével a dátumokat egészen szombatig vagyis június 5-ig, ezt vegyük kétszer, majd a két 5-e után jön két 6-i dátum, mivel szombaton és a vasárnap kétszer játszottak.

 Az utolsó dátum 2004. június 7., hétfő.

Jelöljük ki a dátumokat, vagyis az A3:A11 táblázatot.

Jobb egérgomb - Cellaformázás... - Dátum - Válasszuk ki : "2012.03.14. " formátumot - OK.

 Eredmény:

honfoglalo_2.jpg

 

Hogyan oldanád meg?

 

3. Az utolsó dátum alá írja a „Végeredmény” szót, majd a mellette lévő három cellában határozza meg, hogy az egyes diákok mennyi pontot szereztek a héten!

Honfoglaló 1. Adatbevitel

Honfoglaló 1. Adatbevitel

 

Anikó, Bence és Csilla osztálytársak. Mindhárman kiváló tanulók, egészséges versengés alakult ki közöttük. 2004 májusában a belőlük alakított csapat egy szellemi vetélkedőn egyszemélyes külföldi utat nyert. Rövid gondolkodás után úgy döntöttek, hogy az akkoriban igen népszerű Honfoglaló játék segítségével határozzák meg, ki utazhat. Aki egy hét alatt a legtöbb pontot éri el, az vehet részt az utazáson. 2004. június elsejétől minden nap játszottak egyszer, sőt szombaton és vasárnap kétszer is. Az eredményeket a tabulátorokkal tagolt  honfi.txt állományba jegyezték fel. Az osztálytársakat is érdekelte a küzdelem, ezért a verseny után minden lényeges adatot szeretnének közreadni.

  1. A honfi.txt fájl tartalmát helyezze el egy üres táblázatban a 2. sor 2. oszlopától kezdődően, majd mentse el abc néven a táblázatkezelő alapértelmezett formátumában!

Nyissunk meg egy üres Excel munkafüzetet.

Töltsük be az honfi.txt szövegfájlt.

Fájl - Megnyitás - Tallóz - Fájl típusa: Minden fájl - Keressük meg az honfi.txt fájlt és nyissuk meg.

Menjünk végig a Szövegbeolvasó varázslóval. 

Ha mindent elfogadtunk, akkor Befejezés.

Jelöljük ki az első oszlopot.

Jobb egérgomb - Beszúrás.

Eltolódik a táblázat az A1 cellától a C1 celláig.

Jelöljük ki az első sort.

Jobb egérgomb - Beszúrás.

Eltolódik a táblázat az C1 cellától a C3 celláig.

Jelöljük ki a teljes munkafüzetet, majd legszélesebben kijelöl (Kattintsunk a fejléc oszlopelválasztó függőleges csíkra) - Így minden cella tartalma tökéletesen látható.

Mentsük el:

Fájl - Mentés másként - Fájltípus: Excel munkafüzet - Neve: abc

Eredmény:

honfoglalo_1.jpg

 

Hogyan oldanád meg?

 

2. Az első oszlopba gépelje be a játékok dátumát! Az első versenynap „ június 1.”. Figyeljen arra, hogy a szombat és vasárnap duplán szerepel, valamint az első nap nem hétfőre esett!

Taxi 12. Nyomtatás

Taxi 12. Nyomtatás

 

A Városi Taxi Társaság minden sofőr esetén naponta rögzít néhány lényeges adatot, majd azokat feldolgozza. Célja, hogy működését gazdaságosabbá tegye.
Táblázatkezelő program segítségével dolgozza fel Tax Szilárd sofőr szerdai munkanapjának adatait! Az adatokat a
vtt.txt tabulátorral tagolt, UTF-8 kódolású szövegfájl tartalmazza.

12. Az adatokat tartalmazó munkalap kerüljön fekvő tájolású lapra! Az élőfej a „Városi Taxi Társaság” szöveget tartalmazza félkövéren formázva, az élőlábban pedig a dátum legyen középen!

 Kattintsunk az adatokat tartalmazó munkalapra. 

Lapelrendezés - Oldalbeállítás - Tájolás - Fekvő.

Oldalbeállítás melletti fekvő nyílra kattintsunk.

Oldal - Legyen:  1 oldal széles és 1 oldal magas.

Élőfej és élőláb - Egyéni élőfej - Középre :  „Városi Taxi Társaság”  - " A " ikon - Stílus : Félkövér - OK - OK - Egyéni élőláb - Középre :  " 7 " naptárikon - OK - OK.

Eredmény:

taxi_12.jpg

 

 „Az akadályok azok, amiket látsz, amikor leveszed a szemed a célról.”

(Brian Tracy)

Taxi 11. Formázás

Taxi 11. Formázás

 

A Városi Taxi Társaság minden sofőr esetén naponta rögzít néhány lényeges adatot, majd azokat feldolgozza. Célja, hogy működését gazdaságosabbá tegye.
Táblázatkezelő program segítségével dolgozza fel Tax Szilárd sofőr szerdai munkanapjának adatait! Az adatokat a
vtt.txt tabulátorral tagolt, UTF-8 kódolású szövegfájl tartalmazza.

Minta:

minta_5.jpg

11. Formázza meg a táblázatot a minta alapján! Mindhárom adatot tartalmazó blokkot lássa el dupla szegéllyel! Állítsa azonosra az oszlopok szélességét! Ügyeljen a Törzsutaskártya száma szöveget tartalmazó cella mintának megfelelő megjelenésére!

 Mindhárom adatot tartalmazó blokkot lássa el dupla szegéllyel!

 Jelöljük ki a B1:C3 Ctrl E1:F3 és a A5:J31 táblázatokat.

Jobb egérgomb - Cellaformázás - Szegély - Dupla vonal - Körül - Vékony vonal - Belül - OK.

Jelöljük ki az  A5:J5 táblázatot.

Jobb egérgomb - Cellaformázás - Szegély - Dupla vonal - Alul - OK.

Kezdőlap - Igazítás -  Középre függőlegesen, vízszintesen igazítás.

Jelöljük ki a B1:B3 Ctrl E1:E3 táblázatokat.

 Jobb egérgomb - Cellaformázás - Szegély - Dupla vonal - Jobb oldalt - OK.

Jelöljük ki a B1:B3 Ctrl E1:E3 és az A5:J5 táblázatokat.

Kezdőlap - Betűtípus - Kitöltőszín - Szürke.

Nyomjuk meg a Ctrl+B billentyűkombinációt - Félkövér betűtípus.

Kattintsunk a B5 cellára, majd a szöveglécen a "A rendelés" szöveg mögé - Bal Alt+Enter billentyűkombinációval tudom az "időpontja" szövegrészt a cellán belül a második sorba helyezni.

Végezzük el ezt a műveletet a C5, D5, F5, G5, H5 és a J5 cellákkal is.

Az F5 cellában a "Törzsutas-" "kártya" "száma" - Elrendezésben van szétszedve.

Jelöljük ki a F6:F31 táblázatot.

Kezdőlap - Igazítás -  Középre vízszintesen igazítás.

Állítsa azonosra az oszlopok szélességét!

Jelöljük ki az oszlopokat A:J-ig.

A felső oszlopelválasztó függőleges segítségével húzzuk őket egyformára, hogy minden jól látható legyen.

 Eredmény:

taxi_11.jpg

 

Hogyan oldanád meg?

 

12. Az adatokat tartalmazó munkalap kerüljön fekvő tájolású lapra! Az élőfej a „Városi Taxi Társaság” szöveget tartalmazza félkövéren formázva, az élőlábban pedig a dátum legyen középen!

Taxi 10. Formázás

Taxi 10. Formázás

 

A Városi Taxi Társaság minden sofőr esetén naponta rögzít néhány lényeges adatot, majd azokat feldolgozza. Célja, hogy működését gazdaságosabbá tegye.
Táblázatkezelő program segítségével dolgozza fel Tax Szilárd sofőr szerdai munkanapjának adatait! Az adatokat a
vtt.txt tabulátorral tagolt, UTF-8 kódolású szövegfájl tartalmazza.

Minta:

minta_5.jpg

10. Formázza meg a táblázatban szereplő adatokat! Az időpontokat tartalmazó cellákat óra:perc alakban jelenítse meg! A megtett utakat két tizedes pontossággal mutassa, feltüntetve mögöttük a „km” mértékegységet! A pénzösszegek (ideértve a taxióra állását is) egészre kerekítve, ezres tagolással és a pénznem feltüntetésével jelenjenek meg! A számított cellák karaktereit állítsa dőltre! Ezeket a beállításokat az első három sorban is végezze el!

Az időpontokat tartalmazó cellákat óra:perc alakban jelenítse meg!

Jelöljük ki a B6:D31 Ctrl G6:G31 táblázatokat.

Jobb egérgomb - Cellaformázás - Szám - Idő - Óra:perc formátumot válasszuk ki (13:30) - OK.

A megtett utakat két tizedes pontossággal mutassa, feltüntetve mögöttük a „km” mértékegységet!

Jelöljük ki a E6:E31 táblázatot.

Jobb egérgomb - Cellaformázás - Szám - Szám - Tizedesjegyek : 2 - Egyéni - Formátumkód után : " km" - OK.

A pénzösszegek (ideértve a taxióra állását is) egészre kerekítve, ezres tagolással és a pénznem feltüntetésével jelenjenek meg!

Jelöljük ki a H6:I31 táblázatot.

Jobb egérgomb - Cellaformázás - Szám - Pénznem - Tizedesjegyek : 0 - Pénznem : " Ft" - OK.

A számított cellák karaktereit állítsa dőltre!

 Jelöljük ki a F1:F3 Ctrl G6:J31 táblázatokat.

Nyomjuk meg a Ctrl+I billentyűkombinációt.

Eredmény:

taxi_10.jpg

Hogyan oldanád meg?

 

11. Formázza meg a táblázatot a minta alapján! Mindhárom adatot tartalmazó blokkot lássa el dupla szegéllyel! Állítsa azonosra az oszlopok szélességét! Ügyeljen a Törzsutaskártya száma szöveget tartalmazó cella mintának megfelelő megjelenésére!

Taxi 9. Diagram

Taxi 9. Diagram

 

A Városi Taxi Társaság minden sofőr esetén naponta rögzít néhány lényeges adatot, majd azokat feldolgozza. Célja, hogy működését gazdaságosabbá tegye.
Táblázatkezelő program segítségével dolgozza fel Tax Szilárd sofőr szerdai munkanapjának adatait! Az adatokat a
vtt.txt tabulátorral tagolt, UTF-8 kódolású szövegfájl tartalmazza.

 9.A legtöbben úgy gondolják, hogy délelőtt rövidebb utakra veszik igénybe a taxit, mint délután. Ennek igazolására vagy cáfolására készítsen oszlopdiagramot egy új munkalapra, amely megmutatja, hogy az egyes rendelési időpontokhoz milyen megtett út tartozik! A 3 km-nél rövidebb utakhoz tartozó adatpontokat formázza sárga színnel, a többit zölddel! A kategóriatengely mentén a rendelés időpontja és az értéktengelyen a megtett út legyen olvasható! Ügyeljen arra, hogy minden rendelési időpont leolvasható legyen!

Jelöljük ki a B5:B31 (Rendelés időpontja) Ctrl és az E5:E31 (Megtett út) táblázatokat. 

Beszúrás - Diagramok - Ajánlott diagramok - Minden diagram - Oszlop -  OK.

A diagramunk felső részén a cím mellett nyomjuk meg a jobb egérgombot.

Válasszuk ki Diagram áthelyezése.... - Új munkalap - OK.

Kattintsunk az első diagramra. Ekkor az összes oszlop ki lesz jelölve.

Kezdőlap - Betűtípus - Kitöltőszín - Zöld.

Kattintsunk kétszer az első diagramra, ami 3 km alatt van, ez 14:02-nél van. Ekkor csak ez az egy oszlop lesz kijelölve.

Kezdőlap - Betűtípus - Kitöltőszín - Sárga.

Végezzük el ezt a műveletet a többi 3 km alattinál is.

Összesen 5 ilyen oszlop van.

Eredmény:

 taxi_9.jpg

 

Hogyan oldanád meg?

 

10. Formázza meg a táblázatban szereplő adatokat! Az időpontokat tartalmazó cellákat óra:perc alakban jelenítse meg! A megtett utakat két tizedes pontossággal mutassa, feltüntetve mögöttük a „km” mértékegységet! A pénzösszegek (ideértve a taxióra állását is) egészre kerekítve, ezres tagolással és a pénznem feltüntetésével jelenjenek meg! A számított cellák karaktereit állítsa dőltre! Ezeket a beállításokat az első három sorban is végezze el!

Taxi 8. DARAB2

Taxi 8. DARAB2

 

A Városi Taxi Társaság minden sofőr esetén naponta rögzít néhány lényeges adatot, majd azokat feldolgozza. Célja, hogy működését gazdaságosabbá tegye.
Táblázatkezelő program segítségével dolgozza fel Tax Szilárd sofőr szerdai munkanapjának adatait! Az adatokat a
vtt.txt tabulátorral tagolt, UTF-8 kódolású szövegfájl tartalmazza.

8. A szolgáltatást igénybe vevő törzsutasokat e napon egy-egy kitűzővel ajándékozzák meg. Az „Összajándék” szöveget tartalmazó cella mellett tüntesse fel az erre kiadott összeget! Egy kitűző ára az „Ajándék” szöveget tartalmazó cella mellett olvasható. A törzsutasok esetén a Törzsutaskártya száma oszlopban kártyájuk száma szerepel.

Az Összajándék összegét megkapjuk, ha a törzsutaskártyával rendelkező utasok számát megszorozzuk az Ajándék összegével.

Számoljuk meg, hány utas mellett van feltüntetve a Törzsutaskártya száma. Ehhez a DARAB2 függvényt használjuk.

DARAB2 - Megszámolja, hogy hány nem üres cella található egy tartományban.

Képlete:

=DARAB2(szám1;szám2;...szám255)

 szám1;szám2;...szám255 : F6:F31 cellatartományt nézze végig

 Képlete:

=DARAB2(F6:F31)

Ajándék összege : C3

Képlete:

=DARAB2(F6:F31)*C3

 Eredmény:

taxi_8.jpg

 

Hogyan oldanád meg?

 

9.A legtöbben úgy gondolják, hogy délelőtt rövidebb utakra veszik igénybe a taxit, mint délután. Ennek igazolására vagy cáfolására készítsen oszlopdiagramot egy új munkalapra, amely megmutatja, hogy az egyes rendelési időpontokhoz milyen megtett út tartozik! A 3 km-nél rövidebb utakhoz tartozó adatpontokat formázza sárga színnel, a többit zölddel! A kategóriatengely mentén a rendelés időpontja és az értéktengelyen a megtett út legyen olvasható! Ügyeljen arra, hogy minden rendelési időpont leolvasható legyen!

Taxi 7. SZUM

Taxi 7. SZUM

 

A Városi Taxi Társaság minden sofőr esetén naponta rögzít néhány lényeges adatot, majd azokat feldolgozza. Célja, hogy működését gazdaságosabbá tegye.
Táblázatkezelő program segítségével dolgozza fel Tax Szilárd sofőr szerdai munkanapjának adatait! Az adatokat a
vtt.txt tabulátorral tagolt, UTF-8 kódolású szövegfájl tartalmazza.

7. Az 1. sorban a „Megtett út” melletti cellában határozza meg, mennyi utat tett meg a taxi utassal az aktuális napon, a „Bevétel” sorában pedig adja meg az aktuális nap bevételét!

Az F1 cellában összesítsük az aktuális napon megtett időt a SZUM függvény segítségével-

 SZUM - Az összes számot összeadja egy adott cellatartományban 

Képlete:

            =SZUM(szám1,[szám2],...)

  szám1,[szám2],... :  az E oszlopban levő "Megtett út" összesítése - E6:E31

  Képlete:

=SZUM(E6:E31)

Az F2 cellában összesítsük az aktuális napon megkapott bevételt a SZUM függvény segítségével-

 SZUM - Az összes számot összeadja egy adott cellatartományban 

Képlete:

            =SZUM(szám1,[szám2],...)

  szám1,[szám2],... :  az I oszlopban levő "Fizetendő" összesítése - I6:I31

  Képlete:

=SZUM(I6:I31)

Eredmény:

taxi_7.jpg

Hogyan oldanád meg?

 

8. A szolgáltatást igénybe vevő törzsutasokat e napon egy-egy kitűzővel ajándékozzák meg. Az „Összajándék” szöveget tartalmazó cella mellett tüntesse fel az erre kiadott összeget! Egy kitűző ára az „Ajándék” szöveget tartalmazó cella mellett olvasható. A törzsutasok esetén a Törzsutaskártya száma oszlopban kártyájuk száma szerepel.

 

Taxi 6. Sebesség

Taxi 6. Sebesség

 

A Városi Taxi Társaság minden sofőr esetén naponta rögzít néhány lényeges adatot, majd azokat feldolgozza. Célja, hogy működését gazdaságosabbá tegye.
Táblázatkezelő program segítségével dolgozza fel Tax Szilárd sofőr szerdai munkanapjának adatait! Az adatokat a
vtt.txt tabulátorral tagolt, UTF-8 kódolású szövegfájl tartalmazza.

6. A Sebesség oszlopban határozza meg a taxi km/óra mértékegységben mért átlagsebességét! Az átlagsebesség a megtett út és a beszállástól célba érésig eltelt idő hányadosa. A megoldás során vegye figyelembe, hogy az időadatok percnyi pontossággal adottak!

Átlagsebesség = megtett út / beszállástól célba érésig eltelt idő 

Megtett út : Megtett út - E6 , nem zárjuk le, mert változnia kell

Beszállástól célba érésig eltelt idő = A célbaérés időpontja - A bszállás időpontja

                                                           Célba érés időpontja :  D6

                                                           Beszállás időpontja : C6

Beszállástól célba érésig eltelt idő:

Képlete: = D6-C6

A feladat a mértékegységet Km/órában kéri.

 Az időt váltsuk át órává. 

Az ÓRA függvény megadja, hogy hány órára volt szükség a célbaéréshez.

ÓRA(időérték)

Időérték : Az előbb felírt D6-C6, mely megadja a cél eléréséig eltelt időt.

A perceket is váltsuk át órává. 

Ehhez előbb határozzuk meg a PERCEK függvény segítségével az órák mellett eltelt perceket.

PERCEK(időérték)

Időérték : Az előbb felírt D6-C6, mely megadja a cél eléréséig eltelt időt.

 Nekünk órában kell ez az adat, így osszuk el 60-nal.

Képlete:

=E6/(ÓRA(D6-C6)+PERCEK(D6-C6)/60)

 Kattintsunk a J6 mezőre .

Jobb egérgomb - Cellaformázás - Szám - Egyéni - " km/óra" - OK.

Másoljuk végig a cella jobb alsó sarkában levő zöld négyzet segítségével J31-ig.

Eredmény:

taxi_6.jpg

Hogyan oldanád meg?

 

7. Az 1. sorban a „Megtett út” melletti cellában határozza meg, mennyi utat tett meg a taxi utassal az aktuális napon, a „Bevétel” sorában pedig adja meg az aktuális nap bevételét!

 

süti beállítások módosítása